Az árak megjelenítéséhez be kell jelentkeznie.
Belépés

Elfelejtette belépési adatait?
Regisztráljon most
Kérjük, jelentkezzen be a Kedvencek használatához.
Belépés

Elfelejtette belépési adatait?
Regisztráljon most
Belépés

Elfelejtette belépési adatait?
Regisztráljon most
Kit keresünk?

Szeretné velünk alakítani a jövőt? – Mi építünk az elkötelezettségére!

Ön konkrét jövőtervekkel rendelkező ember? Kreatív ötletei vannak és nyitott az innovációkra? Akkor folytassa velünk a Berner Csoport sikertörténetét! Sokat teszünk a jövő érdekében.

Ehhez olyan emberekre van szükségünk, akik vágynak az újdonságra, szeretik kipróbálni az új dolgokat. Akik nem csüggednek el, ha valami nem sikerül azonnal. Akik ebből tanulnak, hogy azután jobban csinálják. Akik a célokat világosan szem előtt tartják, hogy új szakmai kapcsolatokat építsenek fel, előre gondolkodjanak és önállóan cselekedjenek. Merje velünk megtenni a következő lépést egy sikeres jövő felé! Álláspontunk szerint az emberek adják a különbséget.

Ön pontosan ugyan úgy gondolkodik, mint cégalapítónk, Albert Berner? Miszerint a munka csak akkor lehet sikeres, ha azt örömmel és szenvedéllyel végzik? Ez a filozófia most is cégkultúránk szilárd alkotóeleme és ezért a Berner vállalatnál mindent megteszünk.

Bontakoztassa ki teljes potenciálját egy nyitott és tisztességes munkahelyi légkörben. Vállalja el azokat az érdekfeszítő feladatokat, amelyek az egész konszernt előre viszik. Fejlessze tovább a tehetségét, és használja ki az lehetőségeket. És ha ez Önt idegen országokba és kultúrákba viszi, azzal újabb perspektívákat nyitunk Önnek.

Feladatkörök

A Berner érdekes szakmai perspektívákat kínál a szakmai élete minden fázisában – akár kezdő, akár tapasztalt a szakmában. Itt megtalál minden információt a belépésről a Berner vállalathoz.

Külszolgálatos dolgozók

Dolgozóink körülbelül háromnegyede tevékenykedik külszolgálatban minden nap. Az értékesítés érdekfeszítő, de kihívásokkal teli feladatterület. Külszolgálatos dolgozóink felelősek mind a jelenlegi ügyfelek ellátásáért, mind az újak akvizíciójáért. Ha Önt érdekli, hogy meggyőzze ügyfeleinket a kiváló minőségű termékeinkről, barátságos és innovatív partnerré legyen, és folyton nyitott legyen a piaci változásokra, pályázzon! Mindegy, hogy profi vagy kezdő az értékesítésben, számunkra az Ön eladási tehetsége és termékeink iránti lelkesedése a mérvadó.

Területi értékesítési vezető

Területi értékesítési vezetőink vállalják a felelősséget a régió összes tervcéljának megvalósításáért, a külszolgálatos dolgozók ellátásáért és segítéséért. Emellett az oktatási és képzési feladatok átvétele és végrehajtása, a regionális értekezletek lebonyolítása és a dolgozói megbeszélések vezetése tartozik a területi vezetők feladatai közé. Önnek kereskedelmi végzettsége van, és rendelkezik értékesítési, valamint vezetési tapasztalattal? Ön lehet a megfelelő jelölt, amennyiben rendelkezik ágazat specifikus ismeretekkel, és ideális esetben közvetlen értékesítési tapasztalatot tud felmutatni.

Kiemelt ügyfél-kapcsolattartó

A kiemelt ügyfél-kapcsolattartó hosszú távú stratégiai ügyfélkapcsolatokat épít fel legjobb ügyfeleinkkel. Ügyfélspecifikus ajánlatokat készít és vezeti a keretszerződések és árlisták helyszíni tárgyalását az ügyfélnél. Ezenkívül támogatja külszolgálatos kollégái eladási tevékenységeit. Önnek kereskedelmi végzettsége van, és erős referenciával rendelkezik a szak- és/vagy járműiparban? Több éves értékesítési tapasztalattal rendelkezik, ideális esetben kiemelt ügyfél-kapcsolattartóként. A közvetlen értékesítésben szerzett tapasztalat előny.

Belszolgálat

Sok érdekfeszítő feladat várhat Önre a Bernernél. A következő területeken csatlakozhat hozzánk:

✔ Értékesítési belszolgálat
✔ Termékmenedzsment
✔ Pénzügy és kontrolling
✔ Humánerőforrás
✔ Informatika
✔ Logisztika

Gyakornok / vezető-utánpótlás

Sikeresen befejezte gazdasági tanulmányait és keresi a belépést egy olyan vállalathoz, amely valódi perspektívát kínál Önnek? Jól kommunikál németül, angolul? Akkor a gyakornoki programunk a megfelelő hely az Ön számára. 12–18 hónapos programunkkal szisztematikusan fejlesztjük a vállalati tehetségeket az országos és nemzetközi szakmai vagy vezetői pozíciók átvételére a következő vállalati területeken:

✔ Értékesítés (pl. kiemelt ügyfél-kapcsolattartó, területi értékesítési vezető)
✔ Marketing
✔ Termékmenedzsment

Az Ön kapcsolattartója

Benkovics Réka
Emberi erőforrás

Berner Kft.
1097-Budapest
Táblás u. 34.
Tel: +36-1-347-1033
reka.benkovics@berner.hu

 

Cookie Irányelv
elfogadom
Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát.
Értem, többé ne jelenjen meg ez az üzenet.

Alert message

az elejére